Bougainvillea termesztő
Néhány év alatt egy egyszerű hobbikertészből bougainvillea termesztő lettem. Nem egyik napról a másikra, hanem türelemmel, kudarccal, tanulással és rengeteg szeretettel. Egyszemélyes murvafürt termesztő vagyok. A növényeket én nevelem, csomagolom, és vállalok értük felelősséget.
Így kezdődött
A kertészkedés szeretete jóval a bougainvilleák előtt megvolt bennem.
Az első bougainvilleát húsz éve kapta ajándékba a párom. Ezen a növényen próbáltam ki először a szaporítást – itt kezdődött minden.
Később tengerparti nyaralásból hazamentett ágakkal folytattam, majd az Index Bougainvillea Fórumon kezdett igazán csiszolódni a tudásom. A Facebook megjelenésével még több gyűjtővel, tapasztalattal és nézőponttal ismerkedtem meg.
Hobbiból vállalkozás
Abban az időben különleges bougainvillea fajtákhoz csak kevesen jutottak hozzá. Csak a sóvárgás jutott sokunknak, ami arra ösztönzött, hogy felvállaljam ezeknek a fajtáknak a beszerzését és elérhetővé tételét.
Nem volt könnyű út:
- ritka fajták beszerzése
- magas árak
- fájdalmas veszteségek
Az állomány mégis kezdett összeállni.
Amikor megjöttek az első komolyabb sikerek a szaporítás és az értékesítés terén, elindítottam a mellékállású vállalkozást.
Egyszemélyes vállalkozásként dolgozom. Nyolc órás munka után és hétvégéken tudok a növényekkel és a vásárlóimmal foglalkozni. Ennek ellenére igyekszem gyorsan és személyesen reagálni minden megkeresésre.

A bougainvillea termesztő, aki kirándul a családdal. (Ahelyett, hogy locsolgatná a növényeit.)
Miért szeretem ezt a bougainvillea termesztő kisvállalkozást?
Teljesen őszinte leszek. Úgy ad plusz jövedelmet, hogy nem érzem munkának. Élvezem, hogy életet adhatok újabb és újabb kicsi növényeknek. Mintha a gyerekeim lennének egytől egyig. Boldog vagyok, ha jó helyre kerülnek, és viszontláthatom a fotóikat virágosan, egy kedves termesztő kollekciójában.
Fontosnak érzem a munkámat. Hiányt töltöttem be (úgy érzem), és sok bougainvillea rajongónak adtam sikerélményt, rengeteg boldog percet, a régen áhított különleges murvafürtök megszerzéséhez. Maximálisan jó szándék vezérel, és jó kapcsolatokat próbálok ápolni minden hozzám fordulóval.
Az elvem egyszerű:
- Nincs rossz vevő, csak türelmetlen eladó.
- Az eladó van a vevőkért, és nem fordítva.

A bougainvillea termesztő, aki örömét leli a fejlődő növényekben.
A házi körülmények között, panelban, családi házban murvafürtöt nevelni próbálók érdekében tanulok, fejlődök és próbálom segíteni őket. Minden írásomból árad a növények szemszögéből való szemléletmód.
Tíz évnyi gyakorlat kellett ahhoz, hogy:
- meg merjem osztani a tapasztalataimat és módszereimet
- vállalni merjem a konfrontációt néhány tankönyvi tanáccsal szemben és a kertészek tanításaival bizonyos témakörökben.
Minden tiszteletem az övék, de azt nehezen tudják elfogadni, hogy a panelban egészen más körülmények vannak. Én ennek a tartásnak vagyok az egyik specialistája. Védőügyvédje az ilyen körülmények között élő növényeknek és tartóiknak.
Ha most ismerkedsz velem és a növényeimmel, a főoldalon minden fontos információt megtalálsz.
Kapcsolat:
Írj nyugodtan Messengeren!
Ha van kedved, nézz körül a Bougainvillea fotógalériában is, ahol szép és ritka murvafürt fajtákat találsz.
